La première chanson de Brassens que j'ai entendue c'était la "Chanson pour l'Auvergnat". Ce fut à Strasbourg, en 1957,
à mon arrivée en Fance. Je ne comprenais pas le texte puisque je ne parlais pas encore le Français (c'était une amie qui me le traduisait mot par mot). J'ai de suite trouvé ça issésistible et je suis aussitôt devenu son " fan" passionné. J'en ai fait mon mentor "ès-langue-française" et, au fil des années, pour le faire connaître à mes copains, lors de mes brefs séjours à Budapest, j' ai fait une vingtaine de traductions de ses oeuvres; je commence à les publier maintenant.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Georges Brassens a szívemhez legközelebb álló francia költő-zeneszerző, ki műveit önnön gitárkíséretével adta elő, brummogva a maga módján, ellenállhatatlan vonzerővel s az évek során páratlan, osztatlan sikert és népszerűséget ért el. E két tucatnyi fordítás közzétételét kezdem ma el, remélve, az olvasók tetszését kiérdemlik majd.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Georges Brassens
Chanson pour l’Auvergnat
Elle est à toi, cette chanson,
Toi, l’Auvergnat qui, sans façon,
M’as donné quatre bouts de bois
Quand, dans ma vie, il faisait froid,
Toi qui m’as donné du feu quand
Les croquantes et les croquants,
Tous les gens bien intentionnés,
M’avaient fermé la porte au nez…
Ce n’était rien qu’un feu de bois,
Mais il m’avait chauffé le corps,
Et dans mon âme il brûle encor’
A la manièr’ d’un feu de joi’.
Toi, l’Auvergnat, quand tu mourras,
Quand le croqu’-mort t’emportera,
Qu'il te conduise, à travers ciel,
Au Père éternel.
Elle est à toi, cette chanson,
Toi, l’Hôtesse qui, sans façon,
M’as donné quatre bouts de pain
Quand, dans ma vie, il faisait faim,
Toi qui m’ouvris ta huche quand
Les croquantes et les croquants,
Tous les gens bien intentionnés,
S’amusaient à me voir jeûner...
Ce n’était rien qu’un peu de pain,
Mais il m’avait chauffé le corps,
Et dans mon âme il brûle encor’
A la manièr’ d’un grand festin.
Toi, l’Hôtesse, quand tu mourras,
Quand le croqu’-mort t’emportera,
Qu’il te conduise, à travers ciel,
Au Père éternel.
Elle est à toi, cette chanson,
Toi, l’Etranger qui, sans façon,
D’un air malheureux m’as souri
Lorsque les gendarmes m’ont pris,
Toi qui n’as pas applaudi quand
Les croquantes et les croquants,
Tous les gens bien intentionnés,
Riaient de me voir amené...
Ce n’était rien qu’un peu de miel,
Mais il m’avait chauffé le corps,
Et dans mon âme il brûle encor’
A la manièr’ d’un grand soleil.
Toi, l’Etranger, quand tu mourras,
Quand le croqu’-mort t’emportera,
Qu’il te conduise, à travers ciel,
Au Père éternel.
---------------------------------------------
Version Hongroise (P. Latzko)
Dal a favágóhoz
Rólad regél, tiéd e dal,
Favágó, hű szívedre vall,
Ki ölnyi fát adtál nekem,
Hogy fagyponton volt életem,
Ki felmelengettél, mikor
Mind kiket fűt nemes szigor,
Kiknek minden jóból kijut,
Orromra csukták a kaput...
Mily semmiség, néhány hasáb,
De átfűtötte testemet,
S lelkemben máig is remek
Örömtűzként lobog tovább.
Favágó, majd ha szíved megáll,
És tested sír mélyére száll,
E dal kísérjen, végig az égen,
Miatyánk-képpen.
Rólad regél, tiéd e dal,
Gazdasszony, nagy szívedre vall,
Ki friss cipót szegtél nekem,
Hogy éhkoppon volt életem,
Ki megnyitád kamrád, mikor
Mind, kiket tölt nemes szigor,
Kiknek sok földi jó kijár,
Áldást kértek böjtömre már...
Mily semmiség, falat kenyér,
De felfűtötte testemet,
S lelkemben máig is remek,
Telt asztallal bőven felér.
Gazdasszony, majd ha szíved megáll,
És tested sír mélyére száll,
E dal kísérjen, végig az égen,
Miatyánk-képpen.
Rólad regél, tiéd e dal,
Ismeretlen, rólad is vall,
Ki bús mosolyt küldtél felém,
Hogy csendőrkézre estem én,
Aki nem tapsoltál, mikor
Mind, kiket hajt nemes szigor,
Kiknek kijár sok földi kincs,
Nevették: csörren a bilincs...
Mily semmiség, csöppecske méz,
De felpezsdíté testemet,
S lelkembe máig is szemet-
kápráztató napfényt idéz.
Ismeretlen, ha szíved megáll,
És tested sír mélyére száll,
E dal kísérjen, végig az égen,
Miatyánk-képpen.
