Pár hétbe telt, amíg a Moszkvába pottyant magyar diák előtt világossá vált, valami hiányzik a mindennapokból, valami, ami odahaza az élet szerves tartozékát képezte és ami a hiányával lett képes éreztetni fontosságát. E valami alatt a rendszeres tisztálkodás kápolnáját, az otthoni fürdőszobát tessék érteni. Sokan voltunk gyerekek, már az ötvenes években is, akik Magyarországon, szüleinknek hála, ilyen kivételezett helyzetben, fürdőszobaközelben cseperedtünk fel. Ám az orosz fővárosban a mindennapi tisztálkodás családi szentélye, akkori kifejezéssel élve « szűk keresztmetszet » volt. Ennek a ténynek nem illett, vagy éppen nem volt tanácsos hangot adni; az élenjáró Szovjetúnióért csupán lelkesedni volt szabad.
Persze szó sem volt arról, hogy mosdatlanul éljen az ember; csak a tisztálkodás itteni módozatait kellett megtalálni s azokat alkalmazni, a helybéliek példája nyomán. Hárman voltunk magyarok; már kicsiny diákszállónkba beköltözve kiderült, csak egy hidegvízzel működő mosdó létezik a három egymásba nyíló szobácska 9 lakója számára, a reggeli cicamosdás alkalmával. Hamarost kitűnt az is, a csipát lehetett csak így-úgy kidörzsölni szemünkből ezzel a módszerrel. Áthidaló megoldásként szolgált vizet melegíteni a földszinti közös konyhában és azt mosdótálban az emeleti szobába felcipelve, pőrén tudott így lemosakodni ki-ki a maga ágya előtt. (Ez a módozat rejtett magában bizonyos más jellegű veszélyt is, ám ennek taglalását halasszuk későbbi időpontra). A mosdótálas változat mindennapi gyakorlatának legfőbb akadálya az egyetlen rendelkezésre álló lavór volt. Szerencsénkre összes problémánkra megoldással szolgált az orosz «feredőzés»...
Havonta egyszer látogattuk hát ezt az ősi hagyományokon nyugvó orosz intézményt, amit ők «bányjá»-nak neveznek; úgy gondolom, a «feredő» szó népies jellege inkább talál ide mint a «fürdő»; fontos leszögezni, e létesítménynek köze nincs a Magyarországon meghonosodott török-fürdőhöz, vagy gőzfürdőhöz, amennyiben itt nem is «fürödhet», csupán «mosakodhat» az ember. Az egész folyamat valamikor «szertartásos» jellegű volt, ami mai napság mintegy
elpolgáriasodott, elvesztette misztikus és vallásos arculatát, de megmaradtak bizonyos formai oldalak melyek továbbra is léteznek. Így például a hőlégkamra, (a büntetés és a bűnhődés), ami az első stáció és ahol tartósan kötelező időzni, miközben nyírfaágakból képezett, önsanyargatásra szolgáló virgáccsal verdesik-verik magukat és/vagy szomszédukat; ezután a mosakodás (a megtisztulás) következik: a «feredőzők», miután átvonultak egy nagy terembe, fafogantyús bádog mosdótálakba hatalmas csapokból forróvizet engednek, amit öblös merítőkanalakkal fejükre és testükre öntöznek, többször is újratöltve s ürítve a tálakat. Számosan felhasználják az alkalmat, hogy alsó- és ágyneműiket itt mossák ki és innen vigyék haza; így kötik össze a kellemest a hasznossal...
