... ... ...H...a...l...o...g...a...t...á...s... ... ...

Igen: halogatás, végülis mi tagadás, ez az oka a hét nap szünetnek amely az elmúlt hetet jellemezte. Az a bizonyos régi jelszó amit Pató Pál uram ismételgetett egyre: "...ej, ráérünk arra még... !" Pedig az idő sodra nem hajlandó tudomást venni az ilyesmiről - az ő dolga múlni és ennek gondosan tesz eleget. Konokon pergeti a 60 másodperceket homokórájába. Délelőttök, napok, hetek válnak belőlük s ha nem ügyelsz, ugyanilyen gyorsan tűnik el az élet is. Nem tudom hol, mikor, hogyan ragadott reám ez a lelki nyavalya? Annyi bizonyos, kora gyermekségem óta ölelget csápjaival. Talán egyszer nem figyeltem a latinórán Czuppon Elek tanáromra mikor a prokrastinációt magyarázta ami a halogatást jelenti. És íme, a hetvenkedésnek vége, 3 röpke hónap múlva bekopogtat a nyolcvanadik életév. Nem lett volna szabad annyiszor a másnapra halasztani az ügyet amit elintézhettem volna az előző napon! Mennyi elszalasztott alkalom, kárba veszett lehetőség, elpocsékolt pillanat! Most akkor mit tegyek? Búsuljak naphosszat? Sírjak bele a kiömlött tejbe? Verjem a falba fejem? Annyira bolond mégsem vagyok. Inkább megfogadom, mostantól fogva jó leszek egészen a következő botlásomig!