...Kissé felgyorsulni...

Meg kell végre tanulnom számolni. Meg kell végre értenem: az idő kevesbedik. Egyre ritkulnak a nagy időben az én icike-picike perceim. Azelőtt abból volt a legtöbb - balgán úgy hittem legalábbis. Most már tudom, a holnap egyre értékesebb ajándékká válik; még annyi mindent szeretnék elmondani, még annyian kérnek: mondd el ezt is, meséld el azt is... De túl sok a megélt idő mögöttem, túl szűkre szorul ami maradt. Az egészet akartam egykor, ma már válogatnom kell, beosztani a maradékot. A minőség károsul ezzel? Talán nem is: ha a dadogást kerülöm, érthető maradok, mégha felgyorsul is a mesemondásom.

Hogy miről akarok mesélni? A lényegesről, a fontosról, de mindenek felett arról ami az igaz valóság. Hogy hű maradhassak magamhoz. Hogy kerüljem és elkerüljem az álságosat. Hogy ne vezessek tévedésbe másokat. Titeket akik felkeresitek Plákót és olvassátok mindezt. Bár barátja, ismerőse egyre kevesebbeknek vagyok, mind szeretném ha szeretnének, hogy legyek valakié, akinek szüksége legyen reám, akinek hasznos legyek, éltes létemre is.

Igen - kissé  gyorsuljak még fel, hogy a töredékek morzsáiból rakosgathassak ki mozaikképeket, azokkal rendezhessek látványfürdőt, igen: látványpékséget a számotokra. Adja a Jó Isten és a Szentlélek, hogy pillanatig se úntassalak, se ne fárasszalak Benneleket!